Szegvár Nagyközség Önkormányzata október 23-án rendezte meg ünnepi műsorát a Magyar Forradalom és Szabadságharc valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának az évfordulója alkalmából.
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Szűcs Zoltán megnyitójával.
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.” – írta Albert Camus, Nobel-díjas francia író és filozófus, 1957-ben.
Írta ezt azért, mert hatvanhárom évvel ezelőtt, 1956. október 23-án a magyar nép megelégelte a diktatúrát, úgy döntött, szembeszáll az idegen megszállókkal és szabad, független nemzetként él tovább. A magyarság harcba kezdett, s félelmet nem ismerve, a korszak legnagyobb birodalma ellen kísérelte meg kivívni szabadságát. Végül a bátor, véres küzdelem során ugyan a forradalmat leverték, de a magyarság iránt örök elismerés és tisztelet ébredt világszerte.
Október 23-án 56-os hőseinkre emlékezünk.
Szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, aki eljött ma ide, a szegvári művelődési házba, hogy közösen idézzük fel az 56-ban történteket, és együtt hajtsunk fejet hőseink emléke előtt.
Az ünnepi műsort a szegvári Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyolcadikos diákjai adták elő. Felkészítő tanáruk volt Tóthné Nóbik Marianna Ildikó, a dekorációt Jeneiné Lucz Mária, Pap Marci 8. osztályos tanuló, és nagymamája, Pap Jánosné készítette.
Nagyon szépen koreografált műsort adtak elő a diákok.
Ezután Szabó Tibor György Polgármester Úr ünnepi beszéde következett. Polgármester Úr ünnepi beszéde:
Október 23-ról műsort összeállítani egyszerre hálás és nehéz, de egyértelműen szép feladat. Köszönöm az iskola 8. osztályosainak az érzelmekkel teli műsort, a dolgos és kreatív kezeknek a látványos díszletet, köszönöm a felkészítő pedagógusok munkáját, és köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek emlékezni az ’56-os eseményekre.
Kedves Szegváriak, tisztelt ünnepi lélekkel összegyűlt képviselőtársak, tisztelt Szülők, Pedagógusok, kedves Barátaim!
Különös, hogy polgármesterségem első hivatalos szereplése épp az 56’-os megemlékezéshez köthető. Egy olyan eseményhez, amelynek üzenete a ma embere számára az, hogy együtt, igaz hittel mindenáron változtatnunk kell azon, ami rossz, ami gyötrelmes, ami igaztalan.
„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”
Bibó István örök érvényű gondolata ez, mely ma is aktuális, nemcsak Budapesten, hanem itt, Szegváron is.
63 éve annak, hogy Magyarországon ismét fellobogott a szabadság lángja, fényével bevilágítva egész Európát. A magyar emberek szabadságba vetett hitének és reményének lángja új erőt adott valamennyi szabadságszerető polgárnak.
1956 októberében nagyon sok embernek kellett egész életére kiható döntést hoznia. Volt, akinek ez a döntés később az életébe került, másoknak hosszú börtönéveket vagy több évtizednyi emigrációt jelentett. Ma elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot.
Én hiszek abban, hogy az 1956-os forradalomnak volt értelme. Volt értelme, mert a magyarok bebizonyították, hogy nem félnek, hanem hisznek. Az igazi hősök ugyanis az adott percben nem tudják, hogy hősies tettet hajtanak végre, az igazi hősöket a hitük vezeti előre.
Volt értelme az 56-os forradalomnak, mert Magyarország büszkén kiállt a világ elé, és közölte, nem kér a diktatúrából, nem kér a terrorból, nem kér az elnyomásból.
Az akkori események mozgatórugójaként a fiatalokat említjük. Néhány évvel idősebbek lehettek, mint akik itt, a mai megemlékezésen szerepeltek. Ők voltak azok a fiatalok, akik annak a bizonyos 20 napnak a kulcsfigurái lettek a fővárosban. Mintegy 3300 bátor forradalmár, akik elestek a pesti utcákon a szabadságért. Őket tekinthetjük 1956 valódi hőseinek.
Ezeknek a fiataloknak a többsége egyik nap még iskolába járt (nagy részük középiskolába), másik nap már fegyverrel a kézben támadt szovjet harckocsikra. Megtanulták a kézifegyverek használatát, a barikádépítés trükkjeit és néhány napra valódi forradalmárokká váltak. Puskával a vállukon járkáltak, és nap nap után álltak helyt őrhelyeiken. Aztán sokan életük tavaszán kaptak halálos találatot,és váltak a szabadságharc mártírjaivá.
Ezek az ifjak, szüleik, sőt nagyszüleik is, ismerték már gróf SZÉCHENYI ISTVÁN híres, összefogásra buzdító gondolatát miszerint: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – hiszen akként cselekedtek. Ma is örök érvényű ez az üzenet.
Október 23-dika Magyarország legfiatalabb ünnepe, ahol azokat az emberi tulajdonságokat ünnepeljük, amit úgy neveznek, hogy igazságérzet, hazaszeretet, becsület, önfeláldozás. És egyben azokat a fogalmakat ítéljük el, mint hazugság, hazaárulás, megaláztatás, eltiprás, szabadságkorlátozás, és még sorolhatnám, mert sajnos végeláthatatlan azon szörnyűségeknek a tárháza, amiben akkor az embereknek létezniük kellett.
Bizonyára olvasták a plakátokon Márai Sándor szavait: „egy nép azt mondta elég volt!”
De miért is mondja Márai Sándor versében, hogy „elég volt!”?
A II. világháború utáni kommunista terror, a szovjet mintára működő államgépezet olyan helyzetet, környezetet teremtett az országban, hogy azt már nem lehetett elviselni. Valaminek történni kellett.
A forradalom előszelét lehetett érezni, de az államhatalom és a szovjet irányítás is érezte, hogy komoly gond van Magyarországon. Leváltotta Rákosi Mátyást, helyére Gerő Ernőt ültette, de ez sem hozta meg a várt eredményeket. Közben a magyarság egyre elégedetlenebb lett akár a vidéket nézzük, akár a városi polgárokat, fiatalokat.
Szólásszabadság….? Hol volt az? Nem hazánkban az biztos. Demokrácia? Még nyomokban sem!
Mi már a demokráciát a mindennapok valóságaként, természetes állapotként éljük meg. Szabad választásokon, szabadon nyilváníthatunk véleményt, jó esetben nem kell tartanunk megtorlásoktól. Még a gyermekeink is az iskolában a diákönkormányzat rendszerén keresztül szólhatnak bele a diákéveiket meghatározó döntésekbe.
1956 őszének eseményei nehezen feledhetők azok számára, akiket megkínoztak, akikben soha el nem múló sebeket ejtettek. Igaz, 1989 óta jelentős változás következett be az 56-os események megítélésében. 1956 világtörténeti jelentőségét elismerik, minden évben emlékezünk, koszorúzunk, fejet hajtunk a sok áldozat előtt. Jelentős előrelépést tettünk annak érdekében, hogy ez az ünnep a rangjának méltó helyre kerüljön az emberek, az itthon és külföldön élő magyarság tudatában és a nemzetközi megítélés szintjén is.
Ma, a szabadság napján, a szabadság összekötő erejében bízunk, azt remélve, közösségünk megerősödésének reménye ad erőt a mindennapok harcához. Az egyéni és közösségi szabadságharchoz. Merthogy az átalakuló, kibicsaklott, egyensúlyát kereső világban nekünk is állandóan egyensúlyoznunk kell, hogy talpon maradjunk. Ehhez adjon a mai ünnep erőt, önbizalmat és kitartást. Meg szerencsét.
Ezt kívánom mindannyiunknak, mindannyiunk által! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”
A Szózat eléneklése után az ünnepi program a Rozmaring utcai emléktáblánál koszorúzással folytatódott.
Egy nagyon szép megemlékezést valósított meg Szegvár – köszönet illet Mindenkit, aki a szervezésben részt vett. Végszóként még azt szeretném megemlíteni, hogy szegvári ünnepségre ilyen sok ember még sohasem jött el.
