Purgel Zoltán honlapja
purgel.hu

Megmentjük a tablókat

A tegnapi Délmagyarország újságban megjelent írás…

Ahogyan az újságíró fogalmaz, már „öregdiákként” értékeli az ember azt, amit az iskolájától „kapott”.

Én Makótól „nagyon sokat kaptam”, pedig az iskolám szigorú iskola volt, magas követelményekkel, kiváló tantestülettel. Mégis jó volt itt tanulni, jó volt „Galambosnak” lenni, s azt gondolom, hogy valamiféle rangot is jelentett ebbe az iskolába járni, és itt bizonyítványt szerezni.


A Makói Városi Televízió riportja

Riportot készített velem a Makói Városi Televízió annak apropóján, hogy tegnap elkezdtem digitalizálni – volt szakközépiskolám – a Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola óriási tablógyűjteményét.

Jó érzés volt több mint 30 év elteltével átlépni egykori iskolám küszöbét. Ifjúságom legemlékezetesebb évei voltak a Makón eltöltött diákévek. Sohasem felejtem el, amit az iskolától „kaptam”, az Alma mater-t, a kollégiumot, a tanárokat, a nevelőket, a tanórákat, a diáktársakat, kollégista társakat, és a sok-sok maradandó emléket. Makót, és a makói diákéveket örökre a szívembe zártam.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató